Képgyáras középiskolások egy csoportjával hónapokon keresztül bolyongtunk fényképezőgéppel kezünkben a Diósgyőri Vasgyár, a néhai LKM területén. Vizuális aktivitásunk arra irányult, hogyan lehetne legalább részleteiben megérteni a Gyárat. Dokumentáltunk, formákról, jelentésekről beszélgettünk, vendégeket hívtunk, kognitív térképeket készítettünk, szerepjátékokat játszottunk. Terveket szőttünk egy honlapról, ami magába foglalná mindazt a képzetet, ami bennünk kialakult a Vasgyárról. A kezdeti tétova bóklászások egyre határozottabban váltak a küldetéstudat célirányos mozgásaivá. Ahogy nekünk módunk van rá, hozzájárulunk ahhoz, hogy a gyár ne maradjon rozsdafolt a város emlékezet-térképén, fekete lyuk az értelemadás késztetéseiben.

A gyár útvonalak és történetek mentén épül fel bennünk. Első tábori gyártúránk alakalmával a hűtőtornyok közötti hosszú-hosszú csarnok mellett elhaladva sóváran próbálgatjuk a Kishercegbeli óriáskígyó által elnyelt elefánt bukósisakjeleivel ellátott ajtók kilincseit, hátha kinyílik valamelyik! Egy betört ablakból még a szilánkokat is megpróbáljuk kiszedni, csak jussunk be valahogy! Az egyik ajtón, épp ahogy elhaladnánk előtte kilép két őr: - Fotózni nem lehet, de bejöhetnek! -
Nehéz engedelmeskedni a tilalomnak, vonzanak az óriás kütyük, az egyenruhás őr gesztusai, aki félmondatai közben tág mozdulatokkal kíséri a technológiai folyamat gondos leírását: - Ott jön az acélszalag, ez itt elkapja, feltekeri, azért van itt a másik, ha nem sikerülne, meg lehessen ismét próbálni, mert másfél óra mire megint körbeér…..
- Hitetlenkedek: - Működik az üzem? - Működik, persze! - Válaszolja. Az elbeszélés azon részénél, mikor a beköltözött rókákra, nyestekre és madarakra kerül sor, kipattan a megvilágosító kérdés: - De dolgoznak még itt? - Két éve állt le. Szűkszavúságában még mindig jelen idejű az üzem!

Az egyik első, fagyos, tavaszi gyártúránkon véletlen utunk Varga Éva szobrászművésszel egy vastelephez vezet. Éva lelkesedése átragyogja a rozsdás vasakat. Sorra bukkannak elő a kincsek: a végtelen jelre emlékeztető betonvas önmagával zárt, amorf formája – akárhonnan nézzük is érdekes. A még izzásában szétlottyant aztán megdermedt vasrózsa, az üres töltényhüvelyek kupaca. A Ritmus Kovácsműhely rendben falnak támasztott vaskanalai - a kovácsok csak elmentek ebédelni, majd jönnek. Megmozdítani sem bírjuk őket. Eztán Szoborparkként emlegetjük a helyet. Nyárra már guberálókat megszégyenítő vehemenciával turkálunk a kupacok között. Ready made-eket találunk, konstruálunk, kirakunk. A hulladékvas senkiföldje, hozzányúlni, begyűjteni tilos! De Petra fanyar mosolyú vas-szmájliját csak nem hagyhatjuk ott az enyészetnek? Tavasz óta nézzük egymást.


Valahogy szokásunkká válik, hogy minden alkalommal az egyik vasúti sín keskeny szurdokán át, gyönyörű téglaépületek falai között botorkálva közelítjük meg a Szoborparkunkat. Így legalább elhaladhatunk a faépületekkel körbevett Kis Udvar mellet. A Kis Udvar a legkülönösebb hely a Vasgyárban. Mintha egy valamikori vezérnek az jutott volna eszébe, hogy csipkefüggönyös dácsáját a Vasgyár szívében rejtse el. Az udvarka szűkös közepére odabiggyesztett kertidísznek egy karcsú gyárkéményt.

Szotyi őrkutya mindig kísérőnkül szegődik, amikor áthaladunk az Oszlopsoron. Sajátos technikával kuncsorogja ki a törődést. Előreszalad, leül velünk szemben. Ahogy elhaladunk mellette, kevesünk hagyja simogatatlanul. A kiszuperált háztartási gépek roncstelepénél fordul vissza.
A fiatalok számára olyan idegen ez a világ, hogy csak szokatlan nézőpontokból tudnak gondolkodni róla. Kamerával a kezükben gondolkodnak: - Mi folyt itt? Ez meg hogy lehet? Kik voltak? Mit hagytak itt? Miért így? ….. - Nem, ez nem fotóstábor, bár az egyszerűség kedvéért annak hívjuk. Nem fotózni tanulunk. Illetve azt is, úgy mellesleg, merthogy ragad, a kíváncsi agyakból kitekintő szemek szívják a tapasztalatot, ahogy visszanézzük délelőttönként egymás képeit. A kamera csak eszköz, a hozzáférés lehetősége. Ez esik a kezünkre, hogy közelebb jussunk valahogy az ismeretlenhez.

A gyerekek a gyárat fényképezik én meg őket. Kell a dokumentáció a projectelszámoláshoz. Nem bírok betelni a lelkesedésükkel, ahogy szépnek, lenyűgözőnek látják ezt a romhalmazt. A buldózerkívánók meg kapják be, barbárok! Bár füstölgő gyárkéményeket a város közepén ki kívánna vissza? Dr. Drótos László elvisz minket egy még működő kovácsműhelybe. Valami gubanc van, álldogáló munkások várják, amint egyik társuk feltornázza magát a tető alatti vasállványzatra, hogy valamit megbütyköljön. Aztán az összeszokott csapat rutinos mozdulatokkal elkezdi taszigálni, hurcolászni a kemencéből kiszedett, hatalmas, izzó vaspogácsát. Hány mázsa lehet? Milyen közelről okoz égési sérüléseket? Urai a helyzetnek, félelemnek szikrája sem rebben. A targoncás lazán tartott cigarettával, fél kézzel kormányozza a tüzes vasat fuvarozó járgányt. Az évtizedekkel ezelőtt hangoztatott munkásöntudat nekem ebben a képben testesül meg. - Meg a szolidaritás és az egymás iránti felelősség! - Fűzi hozzá a Vasgyár egykori igazgatója.
A monstruózus képződmények között minduntalan rábukkanunk sajátos, mondhatni intim szegletekre. A hűtőtornyok között Emese megtalálja a placcot, amelyiken felravatalozhatnánk a Vasgyárat. Mellette a kémények mintha két hatalmas mécses lennének. - Egy éjszaka kijövünk gyertyákkal, fekete ruhában és megrendezzük a gyár temetését! - Az ötlet remek, el is szórakozunk rajta, de a Gyár még világosban is ránk hozza a frászt: valahol mindig nyekereg, csapódik, hörög valami. Sóhajok szállnak, drótok lengenek. Kísérteties hely, hátborzongatóan szép. Egészen biztosan tele van szellemekkel. A Beteg Kisfiú él! Boós Feri hoz videókat a grafitizésről, meg spray-eket, eszközöket a stenciles fújáshoz. A csapat hosszú órákra belemerül a tervezés, megrajzolás, kivágás, falfújás procedúráiba. Időnként konzultálnak egymással, vagy Ferivel, megoldásokat keresnek, segítenek tartani a stencilt, szabad falfelületet vadásznak, és csillogó szemekkel fújják figuráikat a falakra. Az én oszlopos lábú, fekete kutyám például a nagy vasajtónak a táncterem felé eső oldalán van. Csóválja a farkát és ki van nyújtva a nyelve. Ha arra járnak, kérem, nézzék meg!
Amikor a Factory Fesztiválra érkező külföldi graffiti spillerek számára készítik elő a falakat, és lemeszelik a Beteg Kisfiú graffitijét, csalódottságunk vigasztalhatatlan: - De hát ezek világhírű mesterek! - Mindhiába, követeljük vissza a Beteg Kisfiút! Az már a mi emlékezetünk!

Próbálunk Erdély Miklós nyomdokain becsempészni olyan kreativitási gyakorlatokat, amelyek önmagukban függesztik fel a jól megcsinálhatóság lehetőségét így kényszerét is. Hasra tett fényképezőgéppel vakfotózunk, a pincében direkt világítás mellett egymás mozgó árnyékát rajzoljuk körbe….. A dripping meg az aszfaltfirka már elmarad: a tábor végére elementáris erővel tobzódik a megrendezett képsorozat – a Gyár végső birtokbavételének – vágya. A csapat kétfelé rebben. A lányok a Hivatalház elárvult lepukkantságában játszák el az egykori titkárnők, szép asszonyok emlékezetét ‒ Cindy Sherman eljött végre a szocialista Magyarországra! A másik csapat sűrített időben nyaralja végig a Vasgyár egzotikus helyszíneit. Vagon-piknik, Gyepű-Dubai, Turbina-rodeó….. „Nekünk az LKM a Riviéra!”
.

A gyár csábít: felmászni, bebújni, bejutni….. Csupa lyuk, zárt ajtó, betört ablak. - Azért mindennek van határa! - A srácok kihúzzák a gyufát a kiégett irodaháznál! A tábor legeslegvégén, amikor a sztahanovista múltra emlékezve még egy napot ráhúzunk, hogy befényképezzünk néhány kimaradt helyet, mikor 7 nap folytonos aggódás - Ne mássz fej! Gyere el alóla! Be ne menj! - felszólítások tömkelege után megkönnyebbülten hazaterelem az utolsó táborlakót is, belém bújik a kisördög: a ”Ne fürgyé le” vasajtó mögé be kell nézzek! Az egyik sarokpánt leszakad, az ajtó majdnem rám dől. - Ideje lesz most egy kicsit elhagyni a terepet, rendszerezni a képeket, dolgokat!
Ott van például a Gyepű. Egy hatalmas, üres terület az általunk bejárt gyárrész kellős közepén, körbevéve a gyár leglepusztultabb épületeivel. Törmelékkupacai között többször vesztettük egymást szem elől. Napsütésben, fáradtan átjutni rajta maga a nyomasztó végtelenség. Megtettük néhányszor. Mégis, ha most gondolatban körbenézek rajta, nehezen tudom felidézni épületeit. Még azok a fotók segítenek leginkább, amelyek a Gyepű fölé nyúló magasságból - „A Kéményből, amire Gergyely nem mászott fel” – valahogy mégiscsak elkészültek. Azokról a fotókról értem meg, hogy az a hosszú fal, ami mögé mindig épületet képzeletem, az csak egy magányos, csonka támfal, lebontották mellőle az üzemet. Klaudia mesélte mekkora meglepetés volt, mikor ők ezt a valóságban is felfedezték.

A profizmus világán kívüli művészeti nevelés csendes paradoxona, hogy nem a jó művet kell akarni, illetve a jó képeket nem akarni kell. Azok úgy lesznek, mellesleg. A lelkes figyelem képzetei mentén megtalálják a felbukkanásukat. A gyár és a Factory mindvégig maga a megkerülhetetlen élmény. Figyelemben, lelkesedésben, képekben nincs hiány. Látványviláguk a kortárs képzőművészet törekvéseinek pazar felvonulási lehetőségét kínálja. Land art, street art, public art, readymade, koncept art – alkalmasabb helyszínt találni sem lehet. De a gyár vasakaratú és csak fokozatosan hajlandó visszahúzódni a pedagógiai szándékok hátterébe: elébb az irdatlan vas- és betontömeg sokkoló formáin kell valahogy átrágni magunkat.
A tiltott-elhallgatott Zónában kóvályogva százával készültek a rácsodálkozás fotói. Majd kezdtek a képek között felbukkanni azok a jelenségek is, amik mentén leginkább kifejezhetőnek tűnt ennek az egésznek a furcsasága: szokatlan növénykonstellációk, eszement színek, emberi nyomok, csőkígyók, égbeszökellő nyúlványok, faktúrák, a térbe belehelyezett testek szerepjátékai…. S a vége felé már azt is kezdtük sejteni, ki milyen helyzetekre érzett rá kamerával a kezében? Annika a drámai, Anna a szürreális részletekre lett figyelmes. Klaudia fotóin a kontúrok erősek, Gergely képein dübörög a tér, Petra művein absztrakt kompozíciókká válnak a részletek, Szilvi, Dia, Zsófi a megrendezett helyzetekben érezte jól magát, Flóri a testekkel, gesztusokkal, Bea a színekkel, Böbe a felületekkel bánt jól, Zoli képein a növények sajátos humorral váltak a gyár cselekvő entitásaivá. S amikor a Fabricius Anna által hozott feladatban a Stalkerből idézett mondatokat egyre táguló plánokban képsorozattá kellett szervezni, már a sorozat, minimális eszköztár, vizuális gondolkodás, kép-szöveg viszony összetett problémamezejére is rátérhettünk.

A honlapra próbáljuk sűríteni, egymásra írni az emlékezés és az új történetek, elképzelések pontjait. A Vasgyárnak ez a képe már nem sokban hasonlít az eredetire. De az átírásban legalább nem a buldózer szabja meg az irányt! A régi Hivatalházban őriznek egy gyönyörű, de meglehetősen megrongálódott makettet az egykori Vasgyárról. A makett hiányos, eltűntek részei. Várja a felújítást, az elhallgatás sűrű pora alóli kikecmergést. Felülről fotózott képe lesz annak a honlapnak a felülete, amelyen keresztül megmutathatjuk azt, ahogy bennünk megképződött a Vasgyár. Próbálom elhelyezni a fotóinkat rajta. Mentális térképem, a Vasgyár Google Earth képe és a makett fotóját összevetve keresik helyüket az interaktív pontok.
Nehezen áll össze az emlékezeti tér, a leképezett tér és a honlap konstruált tere. A maketten van egy sor olyan üzem, aminek már nyoma sincs és hiányzik néhány fontos objektum. A Google Earth térképe még mindig mutat néhány olyan épületet, amit már lebontottak. A Gyepű például az alapján értelmezhetetlen. Néhány fotóra valahogy rákerült olyasmi, amiről fogalmam sincs, hol lehet a valóságban? Rengeteg a jó kép, nehéz szelektálni: A rácsodálkozás fotóiból kerül ki a honlap dokumentációs része, – ahogy bejártuk a gyárat, szépen, sorjában. Mármint azt a részét, amit hónapok alatt be tudtunk járni. Majd valamikor, ha kerül rá pályázat, folytatjuk a többivel.
A másik, inverz honlapoldalon, a Vasgyári Látszótéren másképp viszonyulunk a gyárhoz. Hozzáteszünk, átírjuk, szelektáljuk, szisztematizáljuk, kisajátítjuk, időnként háttérbe küldjük, felhasználjuk. Nem a lokális, hanem a vizuális jelenségek, problémák, kifejezendő tartalmak mentén szervezzük. Ide kerülnek a szerepjátékok, a gyűjtések, a konceptuális gondolkodás, a másként való fennmaradás ‒ a továbbélés képei. Ekként tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy maradhasson a régiből a maradható, s jelenlét legyen ismét a gyárban.


Tuczai Rita

p.s.


A project kortárs segítői Kosztyi Klaudia és Pogonyi Dávid voltak. Köszönöm segítségüket és lelkesedésüket!

A honlap ötletgazdája, tervezője: Tuczai Rita - tuczairita@gmail.com
A honlapot készítette, tervezte: Dobos Gergely - savage4.5@hotmail.com
A honlap fotóit 2011-ben a Tudásgyár project keretében működő Képgyár résztvevői készítették:

 

Appel István

Básthy Ágnes Demeter Dávid Dobos Gergely Dobrocsi Gábor

Dudás Ágnes 

Fenyvesi  Petra 

Gál Florentina  

Gál Klaudia

Jávorszki Krisztina

Jurkó Petra 

Kosztyi Klaudia Lukács Diana

Matta Beatrix

Milotai Anna

Nagy Emese Nagygyörgy Zoltán  Niklai Roland  Pogonyi Dávid

Rácz Annamária

Szabó Blanka Erzsébet  Szappanos Szilvia  Szvák Anna 

Tóth Zsófia

Tuczai Rita 

Urbán Katalin